Cégautóadó Bérelt Autó Után
Ettől a gyakorlattól a magyar fél 2011-ben eltért: ekkor a Pázmány Péter Alapítványt kivették a rendszerből, és ekkortól a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. fizeti ki a szlovákiai magyaroknak járó oktatási támogatást – annak népies neve azóta már Bethlen-pénz lett –, egyenesen a szülők számlájára – korábban az OTP Bank, újabban a ČSOB közreműködésével. Mit akar Korčok? Bethlen gabor általános iskola. Korčok azt szeretné, ha az a korábbi rendszer állna vissza, amely 2011 előtt létezett. A június 17-i budapesti kétoldalú találkozó után a szlovák külügyminiszter azt mondta, az elmúlt hónapokban erről a kérdésről többször egyeztetett a szlovák–magyar vegyesbizottság, Budapesten pedig megegyeztek Szijjártóval, hogy a magyar fél kidolgoz egy javaslatot a támogatásnyújtás pontos módjáról, amely meg fog felelni a 2004-es egyezménynek. "Az egyezmény lényege, hogy az oktatási támogatásokat az intézmények kell hogy kapják. Én nem kifogásolom, hogy egyéneknek megy a támogatás, senkitől sem irigylem azt a pár eurót, de a magyar fél is elismerte, hogy a 2004-es szerződés érvényes, és vissza kell térnünk arra a pontra, hogy ez alapján a szerződés alapján fogunk-e eljárni, vagy más alapján" – mondta a június 17-i budapesti tárgyalás után Korčok.
ÉRDEKESSÉGEK SZÁMOKBAN 68 diák érkezett a 2017-2018 tanévben 59 érkezett a 2016-2017 tanévben 502 tanul a Bethlen Gábor iskolában jelenleg
Módosítás: 2022. 07. Városi olvasópályázat a 3-4. évfolyamon Lezárult az iskolánk által, az idén már 12. alkalommal meghirdetett Téli Városi Olvasópályázat. A 3-4…. Módosítás: 2022. 03. Iskolánk már több éve részt vesz a Kutató Gyerekek Tudományos Konferenciája című versenyben, ahol számos szép sikert értünk el. Bethlen gábor iskola budapest. A… Módosítás: 2022. 02. Az iskolánk által évfolyamonként meghirdetett Városi Olvasópályázaton a 2. osztályos tanulók voltak a legaktívabbak, 46 hajdúböszörményi kisdiák dolgozott szorgalmasan. Iskolánk… Módosítás: 2022. 05. 20. Május 14 – én került sor Makón, a Glorius Vigadóban a "Láttad – e már a zenét? " elnevezésű, négy megyét…
Sztrájkolnak a debreceni Vénkert Általános Iskolában is. A Telex kérdésére az egyik sztrájkoló azt mondta, nem remélnek semmit, de ez a minimum, amit megtehetnek. Náluk nevelési értekezlet lesz 9 órától, így ma a gyerekek eleve nem jöttek volna iskolába. A sztrájk alatt, ahogy többen fogalmaztak, végzik a dolgukat, mindenkinek van mit csinálni. Náluk csak a PSZ-ben van szakszervezeti tag, a PDSZ-ben nincs, de szerintük nem a szakszervezeten múlnak az eredmények. Volt, ahol egy állevél miatt végül lefújták a sztrájkot, írja a Telex mikor látták, hogy pofáraestek a kommunista tanárok. Mi a helyzet Szegeden? Rivalda előadás - Vásárhelyi László Alapfokú Művészeti Iskola. A József Attila sugárúton három iskola, egy általános iskola, egy gimnázium és egy szakképző van egymás mellett, reggel 7-8 óra között folyamatosan érkeztek a diákok, jelentette a helyszínről kollégánk. Az egyik álmos arcú fiatalember elmondta, hogy persze, tudják, hogy sztrájk van 8-10 között, de nekik 7. 30-kor kezdődik az óra, azért kell bejönniük. Más diákok úgy nyilatkoztak, hogy náluk a szokásos menetrend szerint folyik az oktatás, nyolckor megkezdődnek az órák.